Nasa Tour
Valuta vagy török líra mire lesz szükségünk?

Valuta vagy török líra mire lesz szükségünk?

  • 14 február hétfő, 2022

Sokakat foglalkoztat a kérdés,milyen valutával érdemes érkezni az országba dollár , euró vagy török líra? 

Ebben az írásban részletes tájékoztatót próbálok adni a pénzváltásról valamint a különböző vásárlási lehetőségekről. 

 

Kezdjük is az elején!

A leggyakrabban feltett kérdés utazás előtt milyen pénzre, valutára lesz szükségünk  a vásárláshoz?

Bizonyára sokan tudják akik nem először érkeznek az országba,hogy egyre több helyen feltüntetik az árakat dollárban es euróban is. Majdnem minden helyen fizethetünk ezek egyikével  is. 

Itt megemlítem mint tudjuk, ez is egyfajta kereskedelemnek számít, hogy valutával  fizetünk ebből adódóan a váltás is úgy történik hogy az árus jól járjon vagyis keressen rajta. 

 

Uticélunk  a bazársorra vezet,szinte biztosak lehetünk benne, hogy euróban is fel lesznek tüntetve a termékek  árai.  Ezekért jóval többet fogunk fizetni  ha eurót vagy dollárt használunk mintha török lírával vásárolnánk. 

Alkudni lehet sőt én ajánlom is ez egyfajta játék lesz számunkra. 

Igazán jó móka alkudni egy török árussal. 

 

Na de nézzük ha egy bevásárlóközpontban, plázában, outletben szeretnénk megejteni a nagybevásárlást. 

 A termékek árait a polcon lírában olvashatjuk, de a pénztárnál itt is van lehetőség valutával fizetni. 

Általában a napi árfolyamot mindig feltüntetik , így az fix mindenki számára.A bazárban viszont az eladó mondja meg,hogy neki éppen mi az árfolyam amin vált.  Néhol 1-2 lírával a banki árfolyam alá is mehetnek.

 

Ugyan  ez a helyzet ha éttermeket és kávézókat látolgatunk. Az árak többnyire lírában vannak, de a számlát rendezhetjük bankkártyával vagy devizával. Köszönet nyilvánítás céljából mindig jó ha tartunk magunknál a török lirából is.

 

Összeségében azt mondanám a legjobban azok járnak jól akik a bankkártyájukat használják vásárlásra,mivel itt az adott bank a középárfolyamot fogja alapul venni. 

Semmiképp ne induljunk útnak a magyar forinttal mert az itt sem egy értékálló pénznem. 

Ha euróval, dollárral érkezünk az országba a váltással jól járhatunk mivel a napi árfolyam igen ingadozó.

 

 

A másik jó lehetőségnek tünhet számunkra ha már lírával érkezünk az országba . Így biztosan semmi meglepetés nem fog minket érni. Ha már kellően a szívünkbe zártuk Törökországot és szívesen máskor is visszatérnénk  biztos nem fog gondot okozni néhány líra ami a zsebünkben marad.

 

Azok akik mégis inkább a valuta mellett voksolnak a különböző bankokban valamint a pénzváltó helyeken  alkalmuk adódik pénzt váltani.  Repülőtéren valamint a hotelekben való pénzvátást próbáljuk kerülni. 

Akkor járunk jobban ha a bankban ,vagy az automatából veszünk le pénzt ugyanis a pénzváltók is nyereségre törekednek. 

Banki automatát nagyon sok helyen találunk az utcákon és bevásárlóközpontokban egyaránt. Sajnos az automatában nem lesz lehetőségünk a magyar nyelv kiválasztására de több nyelv közül is választhatunk a menü pontban. Legyen az német, angol vagy orosz.

 

Nyaralásunk alatt biztosak lehetünk a törökök rendkívüli vendégszeretetében, akik szívvel lélekkel gondoskodni fognak rólunk, éppen ezért mi sem feledkezzünk meg róluk. 

Egy esetleges jól szervezett programért , egy tiszta hotel szobaért  vagy egy kitűnő éttermi szolgáltatásért legyünk nekik hálásak. 

Ezt némi aprópénzzel viszonozhatjuk.

 

Ha már kellően tisztában vagyunk a pénzváltással akkor nézzünk néhány helyet ahol ezt el is tudjuk költeni. 😊

 

Alanyàban rengeteg lehetőségünk lesz a vásárlásra. 

Alanya az egyik legforgalmasabb üdülőhely, itteni lakosok száma köröbelül 150 ezer fő turistaszezonban pedig kb 60 ezer fő látogatja a települést. Rengeteg a kiskereskedelmi üzlet ékszer, bőr, ruhanemű.

Vásárlás közben vigyázzunk, hogy minőségi árut vásároljunk jól vizsgáljuk meg az adott tárgyat legyen az akár egy bőrtermék vagy  egy arany nyaklánc.

 

Eltölthetünk egy kellemes napot az alanyai bevásárlóközpontokban , ahol számos helyi és külföldi márka közül válogathatunk.  

 

Alanyun bevásárló és szórakoztató központ a legnagyobb 2006-ban épült és közel 250 bolt , számos étterem, kávézó és mozi  van benne. Sokak kedvelt helye,minden nap látogatható reggel 10-től este 10-ig. 

Inkább az ismertebb világmárkák közül választanánk,  mint Adidas ,Us polo vagy Jack and Jones  akkor térjünk be a Neva Outlet Alanya bevásárlóközpontba. 

 

Nagy népszerűségre tett szert az Ataturk Bulvár. Az utcán rengeteg bolt, ezek jó minőségű cipőt és ruhát kínálnak, itt többnyire fix árak vannak. Helyi és nemzetközi márkák kitűnő választéka egy helyen. Kávézok és éttermek tucatjai.

 

Aranyt  és ékszereket vásárolnánk akkor látogassunk el a leghíresebb ékszerszaküzletek egyikébe. Széles ékszer választékból, gyönyörűen megmunkált darabok közül választhatunk ami éppen nekünk tetsző. 

Ha ékszert vásárolnánk mindig törekedjünk a jól ismert üzletekben vásárolni. Figyeljünk jól oda az adott termék eredetiségére.

 

Konakli körzetében a Megamall bevassrlóközpontban ugyancsak rengeteg üzlet és étterem ,különböző szolgáltatásokkal, gyerekmegorzővel, gyermek sarkokkal felszerelt. Az üzletek vegyesen helyi és világmárkákat kínálnak.

 

Ne hagyjuk ki az alanyai bazárt sem. Heti 3 alkalommal lehetőségünk adódik a vásárlásra. A leghíresebb a “cuma pazar” 

vagyis a pénteki piac, alanya szívében látogatható. Itt fűszereket, édességeket ,különböző magokat, zöldségeket , gyümölcsöket és kézműves termékeket is megvásárolhatunk. 

Az árusok egyedi módon próbálják termékeiket eladni,így nem ritkaság ha teával vagy kávéval  kínálnak minket. Ha egy ilyen bazárt látolgatunk  betekintést nyerhetünk egy kicsit a törökök mindennapi életébe.

 

Kellemes vásárlást az Alanyába  érkezőknek.

Utolsó blogbejegyzés

Alanya

Íme Alanya éjszakai élete: Meghívták a bulira!

  • 16 szeptember szombat, 2023
Ha felejthetetlen éjszakát szeretne eltölteni Alanyában, fedezze fel a legnépszerűbb éjszakai klubokat és rendezvényhelyszíneket. Élvezze Alanya éjszakai életét olyan helyszínekkel, mint a Club Summer Garden, az Illusion Event Hall, az Alanya Havana Club és a Robinhood Club.
További információk

Üdvözöljük Alanya!

  • 27 március szerda, 2019
Üdvözöljük Alanya!
További információk